
Olivér 1. születésnapja
Olivér első karácsonya megörökítésénél ismerhettem meg a családjukat, azóta eljutottunk az első születésnapjáig, amit a Lightroom fotóstúdióban fotóztunk 🙂

Olivér első karácsonya megörökítésénél ismerhettem meg a családjukat, azóta eljutottunk az első születésnapjáig, amit a Lightroom fotóstúdióban fotóztunk 🙂

Barbiék kisfia 2 éves szülinap fotózását szerették volna szabadtérben megörökíteni. Volt szerencsénk több helyszínen, több szettben is fogózkodni, az eredmény a képek mellett a szép

Természetközeli romantika Budapest szélén: Zsófi és Zoli esküvője a Tündérerdőben Zsófi és Zoli nagy napja Budapest egyik igazi rejtett gyöngyszemében, a Tündérerdő Rendezvényközpontban zajlott. Fotósként mindig öröm

Vidéki romantika a Lázár Lovasparkban: Lenke és Sándor esküvője A 2023-as nyár egyik legemlékezetesebb állomása volt számomra Domonyvölgy, ahol Lenke és Sándor fogadott örök hűséget

Dóri és Peti jegyes fotózásán szuper naplementében volt részünk amit ki is használtunk. A bor természetes kelléke volt a jegyes fotóiknak, hiszen a későbbi esküvőjüket

Szandi és Árisz már részt vettek velem karácsonyi fotózáson is, így nagy öröm volt számomra, mikor megkértek, hogy legyek az esküvői fotósuk is, amihez kapcsolódott

Egyéni fotók férfiakról?! Miért ne! Férfiaknak is szüksége lehet jól beállított, igényes képekre akár csak maguknak, akár csak valamilyen közösségi felületre szeretnének magukról képet. Az

Borókával egy ütős Fashion anyagot hoztunk össze többféle szettben és többféle megvilágítással, amihez a helyszínt a Gozsdu udvar játékterme biztosította. A profi sminkért Ungvári Brigi

Bor, szerelem és a Szársomyló-hegy: Adél és Gábor esküvője a Sauska 48-ban Vannak helyszínek, amelyek azonnal rabul ejtik az embert, és vannak párok, akikről süt,

Erdei romantika a Börzsöny szívében: Nóri és Bazsi esküvője a Tóvik Vendégháznál Vannak esküvők, ahol a természet nem csak díszlet, hanem a főszereplő. Nóri és
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használunk az eszközinformációk tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók ezen a webhelyen. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciókat hátrányosan befolyásolhat.